seonyár2008

A seonyár2008 előtt is volt élet?

Korábbi seo versenyek

A seonyár2008 előtt a linkfelhő volt a varázsszó, és megnézve a versenyoldalt találkozunk régi ismerősökkel. Sőt az egykori versenyző g-easy az egyik főszervező! És tegyük hozzá elég jól megszervezte a mostani derbit. A korábbi versenyeknek hála egyre többen ismerkedtek meg a seo tudományával, és a honlapkészítők körében, már természetesnek mondható, hogy használják a technikákat és nem csak a véletlenre, és a google-ra bizzák a helyezéseket!

Az előtt még a pillangószív szárnyalt a szívekben amit harzol hirdetett meg 2006.07.19.-én, és a nyertesnek még csak szakmai vállon veregetés járt érte, de megalapozta a hazai tudásbázist, és kinevelte a mostani seo szakikat. Már az is nagy eredménynek mondható, hogy felpezsdített néhány lelkes kollegát, hogy összemérjék akkori tudásuk, és megszülettek az első magyar nyelvű szakmai seo oldalak!

Mostanra ezek az oldalak jobbára elsorvadtak, az egykori domainekért folytatott harc kihült, a tartalmakat törölték, a blogogba nem ír már senki, és a napi látogatottsági statisztikák közelítenek a nullához. Kicsit olyan westernes a feeling. Poros utca, ahol még áll egy egy ház és a szél fújja a szalmaboglyát, és csak elvétve jön egy egy idegen !

A seonyár2008 előtt is volt élet! Emlékezzünk rájuk!:)

valid html 4.01 strict | seonyár2008 segítői | seonyár2008 linkek | seonyár2008 blog |
| seonyár2008 kapcsolat | e-mail: seonyar2008@gmail.com |
Keresőoptimalizálás a gyakorlatban